Ma van a Víz Világnapja

 2011.03.22. 15:44

A Víz Világnapját 1993 óta ünnepeljük minden év március 22-én az ENSZ 1992-es dublini közgyűlésén elfogadott javaslatnak megfelelően. A kezdeményezés célja felhívni a figyelmet arra, hogy a Föld édesvízkészletének megóvása érdekében átgondolt vízgazdálkodásra, takarékosságra és a környezet védelmére van szükség. Idén a World Water Day fókuszában a városiasodással kapcsolatos vízvédelmi nehézségek állnak, az ENSZ által szervezett ceremónia pedig Fokvárosban kerül megrendezésre.

Ne csüggedjünk akkor sem, ha nincs lehetőségünk a dél-afrikai rendezvénysorozaton ünnepelni, hiszen a Víz Világnapján Budapesten is számos érdekes programon vehetünk részt. Több fürdőt tárlatvezetés keretében tekinthetünk meg, a Dagályban megkóstolhatjuk a híres Béke Kút vizét, a Lukácsban pedig kedvünkre kortyolgathatunk az ivócsarnokban. A Gellértben a történelmi séta mellett fürdőorvosi és kozmetikai tanácsadást is tartanak, továbbá zenés programokkal szórakoztatják a vendégeket. A Széchenyi Fürdőben szakmai konferencia, sportnap és zenés programok várják a nagyérdeműt. 

De ne csak mulatozzunk e jeles nap alkalmából! Magyarországon talán nem tűnik túl fenyegetőnek a vízhiány problémája, de nem árt, ha tisztában vagyunk vele, hogy világszerte több mint egymilliárd ember nem jut egészséges és elegendő ivóvízhez! A WHO becslése szerint évente kétmillió idő előtti elhalálozás vezethető vissza a szennyezett vízre. A legnagyobb nehézséget Afrikában jelenti a vízhiány, ahol a lakosság közel egynegyedét érinti a probléma. A szakemberek szerint a Kárpát-medencében a vízellátás mennyiségi problémáival a közeljövőben legfeljebb csak időszakosan kell majd szembenéznünk, de a megfelelő vízminőség biztosítása már több esetben jelenthet gondot.
Érdemes elgondolkodni tehát vízfogyasztási szokásainkról!

Bővebb információ a Víz Világnapjáról: http://www.unwater.org/worldwaterday/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://innowatt.blog.hu/api/trackback/id/tr622762320

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: HA FOLYÓVÍZ VOLNÉK 2011.03.23. 09:35:56

VIGYÉL ÁT, RÉVÉSZEMHa folyóvíz volnék, bánatot nem tudnék,Hegyek, völgyek között zengedezve járnék.Ahol kitérülnék, virágot növelnék,Hegyek völgyek között, virágot növelnék.Leányok leszednék, bokrétába kötnék,Az ő édesiknek kalapjára tűznék.(illus...

Trackback: Rather life itself 2011.03.22. 17:33:25

World Water Day today. All related events are listed on the WWD site. I'm quite disappointed there are only two minor events registered from Hungary. ¡Ostras! With all the water resources we are blessed with. Not to mention those silly tourism ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása